#választás 2010

Orbán hétfőn nevezheti meg újabb miniszterjelöltjeit
 

Orbán hétfőn nevezheti meg újabb miniszterjelöltjeit

Hétfőn, a parlamenti választás második fordulójának másnapján két miniszterjelölttel bővülhet Orbán Viktor leendő kormányának névsora, a Fidesz elnöke ugyanis várhatóan megnevezi belügyminiszter-jelöltjét és a pénzügy-gazdaság irányításának várományosát.

MTI MTI



Orbán Edelényben: átkozottul bonyolult a helyzet
 

Orbán Edelényben: átkozottul bonyolult a helyzet

Orbán Viktor csütörtökön Edelénybe érkezett, ahol beszédében arra buzdította a polgárokat, hogy szakítsanak a múlttal, s szavazzanak a "három harmadra". Munkatársunk a helyszínen Schmitt Pállal is találkozott, aki megígérte az adócsökkentést.

hvg.hu hvg.hu


Elmarasztalta Kiss Pétert a helyi választási bizottság
 

Elmarasztalta Kiss Pétert a helyi választási bizottság

A helyi választási bizottság szerint az Újpesten parlamenti mandátumért induló MSZP-s Kiss Péter megsértette a választási eljárásról szóló törvényben foglalt jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás elvét azzal, hogy kampánykiadványában azt állította: "a szavazóturisták mintegy ezer szavazata a Fideszt és a Jobbikot erősítette".

MTI MTI

Még két napig regisztrálhatnak az igazolással szavazók
 

Még két napig regisztrálhatnak az igazolással szavazók

Még két napig, péntek délutánig vetethetik magukat fel a névjegyzékbe azok az igazolással szavazók, akik nem a lakóhelyükön, hanem más magyarországi településen kívánnak szavazni az országgyűlési képviselő-választás második fordulójában, vasárnap.

MTI MTI



Kikhez tapadnak az LMP szabad vegyértékei?
 

Kikhez tapadnak az LMP szabad vegyértékei?

A választások előtt alábecsült LMP most már azon gondolkozhat, milyen indítványokat nyújt majd be a parlamentben, s mely témákhoz lesz szüksége alkalmi szövetségesekre. Lassan a főpolgármester-jelöltjét is bemutathatja.

Kovács Andrea (hvg.hu) Kovács Andrea (hvg.hu)

Varga: a tervezett hiány nem tartható
 

Varga: a tervezett hiány nem tartható

Varga Mihály, a Fidesz alelnöke szerint a gyengébb gazdasági teljesítményből fakadó kisebb adóbevételek, illetve az állami cégek több száz milliárdos veszteségei miatt a költségvetési hiány mértéke május közepére elérheti a teljes évre tervezett 3,8 százalékot.

MTI MTI


Orbán: nem áll szándékomban magára hagyni a Fideszt
 

Orbán: nem áll szándékomban magára hagyni a Fideszt

"Ez a téma semmilyen formában nem vetődött fel a Fideszben" - kommentálta a párt sajtófőnöke, Havasi Bertalan kedden az RTL Klub Híradójának azon korábbi információját, amely szerint a választások második fordulója után új elnöke lehet a Fidesznek, ugyanis Orbán Viktor lemond.

MTI MTI

900 külképviseleti szavazat hazaérkezése kérdéses
 

900 külképviseleti szavazat hazaérkezése kérdéses

Kétséges, hogy közel 900 - Amerikából, illetve a Távol-Keletről érkező szavazat határidőre Magyarországra ér-e, amennyiben marad Európa felett az izlandi vulkán kitörése miatti légtérzár - mondta Virág Rudolf, az Országos Választási Iroda vezetője a Külügyminisztériumban folytatott operatív egyeztetés után újságíróknak.

MTI MTI

Megfiatalodik a parlament a második forduló után
 

Megfiatalodik a parlament a második forduló után

Akár három évvel is csökkenhet az országgyűlés átlagéletkora a két újonnan bekerülő párt révén. Mindez annak az eredménye, hogy szinte új generációk juthatnak be a mostani választás nyomán a magyar parlamentbe.

Szegő Iván Miklós Szegő Iván Miklós

Az SZDSZ is nevet változtat
 

Az SZDSZ is nevet változtat

Az SZDSZ nem fog megszűnni, a liberális párt a parlamenten kívül is hallatni fogja a hangját - mondta Retkes Attila, az SZDSZ elnöke. Tagságmegújítás és teljes tisztújítás mellett az SZDSZ a nevét is megváltoztatja.

MTI MTI

A második fordulóban már nem lehet töredékszavazatot szerezni
 

A második fordulóban már nem lehet töredékszavazatot szerezni

Az országgyűlési képviselő-választás második fordulójában az a jelölt nyeri a mandátumot, aki a legtöbb szavazatot kapja, a többi jelöltre adott szavazatok már nem csúsznak fel az országos listákra, hanem "elvesznek", ellentétben az első fordulóval. Ott ugyanis töredékszavazatként hasznosulnak a vesztes jelöltekre leadott szavazatok, az országos listáról ezek alapján e jelöltek pártjai mandátumot kaphatnak.

MTI MTI

Török Gábor: Fideszesek az 1994-es kétharmadról
 

Török Gábor: Fideszesek az 1994-es kétharmadról

Nem kétséges, a következő időszak egyik vezető témája a kétharmad kérdése lesz. Mit lehet vele kezdeni, kell-e nagyvonalú gesztusokat gyakorolni, illetve szabad-e az ellenzék támogatása nélkül hozzányúlni az alkotmányhoz és a minősített többséget igénylő törvényekhez? - elmélkedik Török Gábor politológus.

hvg.hu hvg.hu

Novák Zoltán: Kire volt sikk szavazni az idén?
 

Novák Zoltán: Kire volt sikk szavazni az idén?

Milyen érzetek, milyen képzetek kapcsolódtak az egyes pártokhoz, milyen trendek befolyásolták a választói magatartást? A pártok milyen életérzést, milyen hangulatot sugároztak? Bizonyos körben sikk volt a Jobbikra, egy másik körben pedig az LMP-re szavazni. Viszont sok hagyományos MSZP-s szavazó kínban volt, hogy leadja-e szavazatát hűtlennek tartott pártjára. A Fidesz-szavazatoknál divatos trendek már nem játszottak szerepet, a párt győzött a „betapasztott szájú kampány” ellenére – állapítja meg cikkében Novák Zoltán, a Méltányosság Politikaelemző Központ kutatásvezetője.